A
ma tárgyalt blog eltér azoktól, amiket eddig olvastam, ez ugyanis személyes
történeteket mesél el, olyan gondolatokat, érzéseket, amelyek az íróját
foglalkoztatják, illetve mindennapi eseményeket is említ a saját életéből.
Mindig
nagyon érdekelnek az ilyen oldalak, főleg, ha nemcsak arról szólnak, hogy
rúgtam be, mit néztem a tévében, és hasonló dolgok, amik nem annyira fontosak –
nekem. Mert persze annak, aki írja, nyilván fontos, de mivel nem ismerem
személyesen őt, ezért nekem nem lesz az, nem kelti fel a figyelmem. A Nemmindennapi mindennapjaim blog szerzője viszont elérte, hogy érdekeljenek a
gondolatai, és fontos legyen számomra, amiket leír. Ám a hasonló jellegű
blogokat sokkal nehezebb véleményezni is, így sajnos biztos, hogy nem fogok
tudni annyit írni, mint az előző posztban. No, azért megpróbálkozom vele.
Szerintem
egy személyes, naplószerű blog esetében fölösleges dizájnról beszélni, és nem
is fogok, mert egyszerű a háttér, nincs fejléc, de ez engem abszolút nem
érdekelt. Aki olvassa ezt a blogot, az nyilvánvalóan a tartalom miatt fogja.
Nem is nagyon gondolom, hogy egy napló esetében lényeges, hogy milyen a
külcsín.
Nincs
még sok bejegyzés, és nem is posztol túl gyakran Adél, de végül is ez nem olyan
nagy baj. Elvégre nem lehet megszabni egy napló esetében sem azt, hogy mikor
akar kiírni magából valamit az író. Ennek ellenére azt javaslom, ha népszerű
blog szeretne lenni – amire egyébként minden esély megvan –, akkor próbáljon
meg gyakrabban írni. Simán olvasnék hétköznapibb dolgokat is.
A
szerző még csak 15 éves, szóval sajnos már nem az én korosztályom, de leendő
végzettségem miatt fontosnak tartom, hogy bele-belekukkantsak a kamaszok
lelkivilágába, gondolkodásmódjába. Szerencsére még abszolút emlékszem, milyen
volt tininek lenni, jól tudom, mik foglalkoztattak, vagy éppen csesztek fel
ennyi idősen. Adél blogját olvasva egy kicsit úgy éreztem, mintha
visszarepültem volna a saját múltamba. Annak idején én is zenéltem, nyolc évig,
így az író életének ezen részét is át tudtam élni, miközben olvastam.
S
hogy miért nem legyintettem mosolyogva, hogy „áh, egy újabb kis tini
jelentéktelen problémái! Elolvasom, aztán el is felejtem az egészet”? Mert bár
kevés a rész még a blogon, s Adél a „szokásos” élethelyzetekről ír, mégis
érettséget érzek rajta. Nemcsak leírja, mi volt vele ma, hanem elmélkedik is
adott dolgokról, például a magányról, s mindezt okosan teszi. Intelligens, a
körülötte világra fogékony lány képe rajzolódott ki előttem az írásokból. Nem
éreztem erőltetett művészieskedést sem, ami nagyon visszás tud lenni egy kamasz
„tollából”. Nem éreztem azt, hogy a szerző be akarja bizonyítani, hű, de
nagylány már. A korának megfelelően viselkedik, mégis van véleménye a komoly
témákról is. Méghozzá számomra szimpatikus véleménye. Jó látni, hogy vannak
olyan fiatalok, akik számára nem ciki jól tanulni, nem égő 15 évesen tudni,
mivel szeretnének foglalkozni a jövőben, nem gáz elgondolkodni azon, hogy néha
talán a „felnőttek” is tudnak igazat szólni, s talán nem piszkálni akarnak,
hanem segíteni. Jó ég, most házsártos felnőttnek tűnök, de ne aggódjon senki,
nemrég még én is úgy voltam vele, hogy fuck the system, még jó, hogy felnőttem,
és most már csak a világ felére mondom ugyanezt ^^.
Helyesírási
hibák előfordulnak, nem túlzottan zavaró mértékben. Könnyedén ki lehet küszöbölni
egy-két plusz átolvasással. Ellenben, ha már nem lesznek ezek a kisebb hibák,
lehetséges, hogy többen olvassák is majd a blogot.
Egy
észrevétel: nem tudtam feliratkozni a blogra, pedig szerettem volna. Nem tudom,
hogy direkt nincs erre lehetőség, de gondolom, Adél is azért teszi közzé a
naplóját, hogy minél többen olvassák, ezért javaslom, hogy tegye ki az erre
vonatkozó modult. Plusz egy dolog: sajnos a blogtársadalom olyan szinten
telített, hogy csak annak a felületnek szentelünk időt, ahol klassz és szuper a
dizájn. Mint már említettem, nekem ez abszolút nem létszükséglet, de talán
másoknak (sokaknak) az. Ezért, ha Adél szeretne több olvasót, javaslom, hogy
készíttessen egy jó kis dizájnt. Többek között ezzel is ki lehetne fejezni
önmagát, a gondolatait. Persze, ha tényleg csak magának írja, akkor egy szót
sem szóltam. =)
Tehát
összességében a tartalom – és ami itt a leglényegesebb – tetszett, jó volt
bepillantást nyerni a szerző életébe, ami úgy gondolom, hogy pont a maga
„átlagos” nemében érdekes – hiszen mindenki élete izgalmas valamiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése